Sziasztok!
Van egy kis gondom Grundig aktiv box 50 típusú hangfalaimmal. A hangfal végfokai csak egy bizonyos szintű bemenőjelre kapcsolnak be, hogy feleslegesen ne fogyasszanak áramot, jel nélkül kb. 5 perc után kikapcsolnak (a két doboz meglehetősen jó együtt futással teszi ezt). Ez a szint normál körülmények között elegendően alacsony, de esténként én már csak nagyon halkan szeretek zenét hallgatni, ilyenkor rendszerint ki szoktak kapcsolni a hangfalak, ilyenkor állandóan játszani kell a hangerőszabályzással, mivel a bekapcsolási küszöbszint nagyobb, mint a benntartási szint. Ezt a problémát szeretném megoldani, mégpedig a bekapcsoló áramkör érzékenységének növelésével.
Kapcsolási rajz vonatkozó részlete
A fokozat bemenete a hangfal bemenő buffere (~egységnyi erősítés) után van közvetlenül, 9,5V DC előfeszítést kap. A probléma már régóta foglalkoztat és régen volt egy kósza ötletem, hogy a D2,D3 diódát kicserélem germániumra és a kisebb nyitófeszültség majd mindent megold, de ettől semmi nem lett jobb, csak rosszabb, mert a germánium dióda nagyobb visszárama miatt az egyik hangfal igen sűrűn kezdett kikapcsolgatni (és a bekapcsolási szint egy fikarcnyit sem csökkent)
Némi tanulmányozás után most arra jutottam, hogy valószínűleg az R32 (1MOhm) ellenállás csökkentésével lehetne a problémát orvosolni (esetleg R17, R18 változtatásával?), de megerősítést (vagy ellenérvet, illetve tanácsot) kérek, mert az áramkör szerelése amúgy elég nagy meló (nehéz hozzáférni), szóval ha még egyszer kiveszem, akkor szeretnék már biztosra menni.
For your information to repair
Harman KArdon HD710 Player uses a KSS210B Pickup (as spare, original unknown)
can be changed without any other servicing
Harman Kardon Receivers; Series AVR 2000,3000...
"Looses memory issue"- gold cap at the front pcb defective. May be changed to a 1µ cap but you have to solder 3 other elko´s to the other side. Keeps memory for a longer time.
"Hum noise for the first 5min, warm up" - right lower side at the main pcb: elko 7800µ dead- you can see it at the "cap of it". Replace both (7800µ and 2200µ) to new versions above 25V.
"Fuse burnt voltage selection; no green led´s flash, no sound"- cap 2200µ make a short circuit (next to 7800µ). Change these elkos! If you want to make it better... change the 7x 10µ caps for the regulators too. Resolder all points there.
"volume changes self to max. or min." change the two resistors at the front pcb close to the volume encounter. be sure that there are both sides 5V!
"everything is functional but no sound; but sound from the 6.1ch in" TC9273N-07 is dead (shorted). Have a look at the two caps and the security resistors beneath this chip! My be dead too. Replace this chip only by the -007 version. others will not function.
Be careful with the bigger stripe cable! the contact lines are loosen from the plastics. You can help yourself with a "second glue" under these contacts.
So i hope i can help you...
cheers SG.
Tiszteletem!
Küzdök egy címbeli műanyaggal...
Hibajelenség: Hangszóróval alacsony hangerőn rendesen szól. Minél feljebb emelem a hangerőt, annál inkább benémul egy-egy erőteljesebb basszus hatására. Magas hangerőn már csak torz hullámzás jön ki belőle. Mindkettő csatorna egyszerre, ha csak egy hangszórót kötök rá akkor is.
Nekem a végfok IC a gyanús. Kicsatoló kondenzátoros a kimenete. A féltáp megvan mindkét csatornánál. Amikor benémul, akkor a hangjel eltűnik az oszcilogramon, csak a féltáp látszik, kicsit csökkenve. A tápfeszültséget jelentősen megszívja ilyenkor, szkóppal nézve 5-10V-ot is esik ilyenkor (15-18V a rendes táp).
Sajnos a szerviz doksik között egy másik verzió van fent, mert ebben nem TFA-s végfok van, hanem BA5417-tel kialakított.
Jól sejtem, hogy az IC feldobta a pacskert? Van még valami, amit ellenőrizhetek, mielőtt új végfokot építek bele, mert ezt az IC-t már nem tartják sehol... mod: HQ-nál találtam...
Gábor
Megoldás: Az R119 és R120 1k ohm-os ellenállások "forrtak" el a táp stabilizátor körében. Pótlásuk után hibátlanul működik. Köszönöm a segítséget!
üdv: most találtam meg a receptet.
Formaldehydum solutum 6 gramm
Propylenglycolum 6 gramm
Alcohol propylicus 40 gramm
Aqua destillata 250 gramm
Bálint